Sagrada Familia
Szóval megyek a Sagrada Familia felé, már messziről látom a tornyait, és eleinte nem értem, hogy a porból, szmogból és mocsokból hogyan nőhet ki ez a robosztus gyönyörűség. Aztán megértem, igen, azt az érzést értem meg, amikor nem turistaként a Bazilikánál sétálgatok, és azt firtatom, miért van itt ennyi turista, hiszen csak a mocskos városunkat szelik át… lehetséges, hogy így gondolják ők is. Megértem a gúnyos mosolyokat, a ráncolt homlokot, a sóhajt. Tényleg, hát mennyien vagyunk, turisták, turista-aggyal gondolkodók! A parkból kényelmesebb, kellemesebb a rálátás a templomra, mert különben közvetlenül mellette, előtte megfojtanak a turistatársak. A Gaudi építette épület viszont valóban megérthetetlen, hogy van. És ott tornyosul. Bár folyamatosan renoválják, vagy felújítják, nem tudni, de egy-két daru kikandikál a négy torony mögül. Érdekes tapasztalat volt tehát, én főként felfelé néztem, a tornyokra, a homlokzatból kialakított szobrokra, s nem a környezetre. Most csak képzeletben hallgatom a Jesus Christ Superstart.
Universitat
Aztán elindulok busszal, egy fiatal srác, aki beszél angoul, kisegít, hogy a center felé merre, melyikkel, de én elfelejtek leszállni. Hosszú gyaloglás a hatalmas Diagonal úton. Majd ráfordulás a Cortes Catalanes-ra. Sétány, mosolygó spanyol lányok, szép kialakítású sarokházak. Most az egyetem felé veszem az irányt. Úgy képzeljétek el, hogy a belső udvara olyan, mint egy kisebb dzsungel. Mítikus érzés fog el…mintha egy indián kultúra elhagyatott szentélye lenne: burjánzó, vad zöld pálma-növényzet; kisebb tavak, magas boltívek. Köztük azonban spanyol fiatalok cigarettáznak, és elfoglalt profok sietnek. Lenyűgöző belső udvar.
Catalunya
Barcelona leginkább főtere a Katalónia-tér, amely nem szépsége miatt említésre méltó: ez a tér együtt lélegzik a várossal. Együtt nyüzsög az embertömeggel, mely áthalad rajta. Magas, modernebb épületek veszik körül, irodaház, hotel. Középen parkosított, nagy placc, női szobrok őrzik. Középen nagy kőkirakású ovális: tele sétáló galambokkal, s az őket elkergető gyerekekkel. Eszembe jut a Galamb-monológom, hogyne jutna eszembe, és örülök neki.
