Arra emlékszem, hogy későn keltem. Délelőtt Jola elmondott néhány fontos dolgot. Például, hogy a tapas csupán annyit jelent: kis adag étel körettel. Elmondta még, hogy hol érdemes tengerpartozni, és hogy érdemes megnézni a másik egyetemet is. Elmagyarázta, hol van. Mesélt Barcelónáról, Granadáról, mindkét helyen szerinte nehéz lesz munká találni, kevés a foglalkoztatottság és sok a munkanélküli.

Aztán elindultam a városba újra. Illetve nem. Először csak a pékségbe és a Mercadonába mentem kaját venni erre a néhány napra. A pékséggel mellélőttem. Szépen, felkészülve az útikönyvből, spanyolul kértem zsemlét, azaz panecillo-t és croissant-t. De 3 euró volt összesen, ami azért furcsa. Utána a boltba mentem és vettem reggelinek valót. Nagy üzlet volt, és 0,5 literes sörön kívül tényleg minden volt. Az alsó szintre mozgó futószalag vitt le. A bolt egyik része egy külön halpiac volt. Az olívás krémmel megint mellélőttem, Jola azt mondta, azt tortillához szokták enni, s nem szokták kenyérre kenni. Hát, ez van. Nem lett tőle semmi bajom, rákentem a panecillora.

Jó későn, szendvicskészítés és bő reggeli után elindultam, csak előbb a teraszról, kávézás közben lefotóztam a napfényben fürdő szemben lévő házat. A délutáni terv az volt, hogy a Barcelonában élő volt VMG-s sráccal, Fetával találkozom.

Elindultam a Ramblán, és egy kis idő elteltével valami művészeti akadémiába ütköztem, ami egyben színház is, és ez igen megtetszett. Repertoáron a Szerelmes Shakespeare. Aztán betértem az egyetem felé vezető szűk utcákba. Itt láttam egy festőműhelyet, eszembe jutott a Vicky Christina Barcelona című film. Ezután a híres piac, a Mercat de la Boqueria következett. Sári imádná! Mennyi egzotikus gyümölcs! Mennyi hal és tengeri herkentyű! A piacon egyetlenegy dolgot vettem végül: kókuszdiót. Egy pohárban volt, vízzel felöntve. A nehezen megtalált egyetem szintén szép belső udvarral rendelkezett, itt uzsonnáztam. A nap kérdése az volt, hogy meg lehet-e enni a kókuszdió barna héját? Napokkal később derült ki, hogy igen, de amúgy is megettem. Nem tudtam pontosan megfejteni, hogy ez most művészeti, vagy orvosi egyetem, vagy mindkettő, és hogy ehhez tartozik-e a katolikus kórház is. Mindenesetre nagyon szép udvar volt, helyes lányokkal, és hangulatos kávézóval. Az egyetem neve Massana volt.

Visszaténfergés a szűk utcákon, ezek közül az egyiket (La Pau) veszélyesnek találtam, baljós arcok jöttek szembe. Aztán kiértem az operához. A visszavezető úton, a La Ramblán (egyébként kicsit turistás utca, hömpölygő tömeg, rengeteg árus, éttermek sora) egy házra azt hittem, hogy Gaudi, de nem. Színes esernyők voltak kőből kifaragva a ház oldalán. Az erotikus múzeum onnan ismertetett fel, hogy a ház erkélyén egy miniszoknyás lány táncolt. Aztán egy kis csodálkozás: a főutcán egy Real Madrid – bolt! Te Jóisten! E rémhír után megmosolyogtatott a közvetlenül a peron mellett található spanyol Fornetti pékség – a Catalunya metróállomásnál. Fél 5-kor találkoztam Fetával az Arc de Triumph metrómegállónál.

Mikor írom, már október 20 van, mikor gépelem, már október 29.