Vége? Nem. Persze a valódi utazás első felének fizikailag mindenképpen vége, a lábam dobban a magyar aszfalton, ahogy a kocsink felé megyek, aztán keresztülmegyünk a fizikai valóság Kálvin terén, és haza is érünk, és én azt a Papa által készített isteni rántott húst eszem, amit Spanyolországban nem fogok. De mégsem ért véget, hiszen zajlik bennem még ez a két és fél hónap, a részemmé vált, és valamilyen formában ezt meg kell osztanom Veletek is. Akkoriban a blog még sehogy sem áll, a Sajnálom című dal megszületett, illetve még novemberben pattan ki a fejemből a budapesti „spanyol est” ötlete, ahol képeket mutatnék és a blogból olvasnék fel, és spanyol kaját is főznék. Ott, az autóban azonban hirtelenjében nem is tudok mit mondani, nem is tudom, hol kezdjem. Leginkább a végén lehet ilyenkor, a legutolsó mozzanatokkal, legfrissebb élményekkel kezdeni, így én is azzal kezdem, hogy milyen kalandos volt a mai nap, majdnem megbüntettek, majdnem lekéstem a telekocsit – satöbbi. És bennem van természetesen a „jaj de jó itthon” érzése is. Milyen hamar elment – és milyen sok volt! Papa nagyon örül, és Zsuzsi cicám is.

Az élmények tehát nem fejeződtek be, zajlanak bennem. Híreket kapok például, hogy az ausztrál Isi és a walesi pár is jönni fog Budapestre, aminek nagyon megörülök. Johannával beszélek talán cseten, és egy közös cset is van a sierra elviraiakkal. Mégis, a budapesti karácsonyi hangulat is elkap szinte azonnal, az érkezésem másnapján már a Kálvin téri vásárban vagyok Ricsi barátommal, és forraltborozunk. Hazai zenei élmények is szinte azonnal érnek (KFT, Jazzékiel, Kistehén koncert), és színházba is megyek. Úgymond kezdek „visszaszokni”… karácsonykor először vagyunk csupán ketten Papával, ami furcsa. Bence nincs jól, Sári meg Manuel Kolumbiában. Levente barátom arany ember: meglepetésbulit szervez nekem a hazatértemre, igaz, bosszúságomra csak Ricsi jön el, meg ugye ő maga… de nagyon jó az este. Aztán több feladat hárul rám: az inárcsi bagázs kivívja, hogy nálam legyen a szilveszter, valamint a spanyol est terve is konkretizálódik, december 28-án lesz Sáriék Dessewffy utcai albérletében. Ez az est érdekesen sül el, és következményei vannak: a barátaim elégedettek, én azonban csalódok magamban: rájövök, túl nagy falat lett volna, hogy 2-3 óra alatt az élményeimet átadjam az összegyűlteknek. Nem találtam ki és szerveztem meg jól az estét, ráadásul betegség is kerülget. Iszonyat hosszú idő, amíg Ricsivel elkészítjük a paellát, már bőven „csúszásban” vagyunk, többeknek mennie is kell (felnőtt barátaim is eljöttek, pl. Zsuzsa unokával), aztán a technikát is lassan rakom össze, és egyszerűen nem tudom kezelni, hogy a felolvasandó blogot és a vetített képet egyszerre lássam a gépen, míg a projektoron csak a képek legyenek. Így Rondáig is alig-alig jutok el, nem tetszik, ahogy olvasok, nem tetszik a blogom se és a képeim se, Papa még rosszmájúan viccelődik is, és borzalmasan érzem magam. Habár a vetítés után mindenki lelkes és gratulál, hogy szuper volt, a spanyol estet kudarcként élem meg. Ha lecsupaszítok mindent, tudom, hogy valójában miért: azokat a zsigeri élményeket, amik egy akármilyen pillanatban érik az embert, nem lehet lefordítani, nem lehet elmagyarázni, képekben sem és irodalmilag sem: vagyis, nagyon nagyon nehéz.

Aztán eljön a január, és szinte meg is szokom a pesti létet. A spanyolt nem nagyon gyakorlom, a képeimet ritkán nézem vissza, a bloggal nehézkésen haladok. Az emlékek két találkozással jönnek vissza igazán: Isi január elején érkezik Budapestre, Andy és Cara pedig január közepén. Ekkor már bőven levelezem Kemény Lénával is, aki Madridban lakik és január végén tud fogadni. A Pal”s Hostelben is mesélek az élményekről a kollégáknak; és kiderül az is, február végén visszük a monodrámánkat Ibolyával Balassagyarmatra. Addigra kell tehát visszajönni, ám körvonalazódik egy kb. egy-másfél hónap, amikor megint ki lehetne menni. Január közepén tehát már a workaway oldalakat is gyakran nézegetem. Főként a Madridhoz aránylag közel eső, északi és déli területeket.

A találkozásokról: az ausztrált és a walesieket is természetesen kedvenc pesti helyemre, a Csendes Létterembe viszem. Isi már előbb ott van egy amerikai sráccal, Briannel, aki, mint kiderült, utazó- és turistatársa. Isi nagyon kedves, teljesen le van nyűgözve a helytől. Főleg a Granada utáni kalandjainkról, élményeinkről beszélgetünk. A Csendes után jó kalauznak bizonyulok: elviszem őket az általam nagyon szeretett Kálvin és Mikszáth térre, megmutatom nekik a Károlit és a Szabó Ervin Könyvtárat. Hangulatos, téli este, még a hó is esik. A következő állomás a Kamra, előzőleg én hívtam meg őket, most pedig Brian. Forralt borozunk. Nem könnyű azért egy ausztrál és egy amerikai angolját rögtön megérteni, néha el kell ismételniük, de alapjában véve el tudunk beszélgetni. A kellemes este azzal zárul, hogy a Ráday utcában mutatok nekik éttermeket. Töltött káposztára vágynak, és végül a Púder étteremben kapnak is. Én itt búcsúzom tőlük. Andynek és Carának is nagyon tetszik a Csendes. Velük főleg Villalongáról és Trixie-ékről beszélgetünk. Kiderül, hogy decemberben még maradtak, csakhogy átköltöztek Agh-hoz és Yves-hez és a gyerekekre vigyáztak. Akkoriban, karácsony tájékán Trixie eléggé ideges állapotában volt, és Paddy volt az, aki mindig derűsen viccelődött. Andy és Cara megismerte Trixie nagyfiát, Dant is.  Andyvel és Carával két kör pálinkát ittunk, amely ital nagyon ízlett nekik. Trixie-nek külön csináltunk egy szelfit is a pálinkával. Nagyon jól elbeszélgettünk, s ők utána mentek tetoválószalont keresni, merthogy itt, Kelet-Közép Európában még jóval olcsóbb. Sajnos azonban a környéken majdnem az összes bezárt, de azért így is segítettem – fordítani, magyarul kérdezni, stb. Talán reggel járnak a legjobban a Westenddel, de akkor már utaznak tovább. Mindenesetre hálásan köszönik a segítséget, így válunk el az Astorián. Szóval ez is jó este volt.

Workawayben főleg farmokat találok, ami egyáltalán nem baj. Sok hely olyan területen van, (pl. baszkföld) ami érdekel és még nem voltam, ám a legszimpatikusabb leírás egy Kasztíliai helyről, egy Louis nevű farmertől származik, aki egy biofarmon fogad önkénteseket – a saját termesztett zöldségekből főznek maguknak, este pedig összedobják a sörpénzt – az egyetlen hátrány, hogy ajánlott éjszakára nagyon felöltözni télen. A leírás nem hosszú, inkább könnyed és laza, barátságos. A többi hely is szimpatikus, mégis ő a nyerő. Így Luisnál jelentkezem, aki szinte azonnal válaszol és később Whatsappon is felvesszük egymást. Azt írom, hogy január vége felé mennék. Merthogy előtte megbeszélem Lénával, Mama nagyon jó barátnőjével, aki Madridban él a párjával, hogy kb. 4 éjszakát 26-tól Madridban lakom nála. Szóval, összeállt a terv. Tulajdonképpen ez egy hónap lesz, és az sok mindenre elég. Február 22-én kell visszajönnöm pestre. A legfontosabb új kellékem a Leventétől kapott útiszótár lesz, de viszem magammal a füzetem, a laptopom, az angol-spanyol szótáram is, amit Benidormból hoztam el. Illetve ezúttal egy táskát viszek, és nem adok le csomagot: a hátamon a méretben épphogy megfelelő Kilimandjaro hátizsákommal fogok útra kelni. A hátralévő kb. 2 hét hamar le is csorog, és elérkezik az újabb utazás: az első cél Madrid, aztán tovább Castilia de la Mancha tartományban egy Letur nevű falu és egy biofarm, ami a 6. workaway lesz.